Minden tolmácsi polgár nevében szeretettel köszöntöm a Tisztelt Olvasót! Kérjük az internet segítségével tájékozódjon településünkről, és ha módja van látogasson el hozzánk. Őszintén mondhatom, hogy Tolmácson szeretettel fogadják a vendéget, és szivesen kalauzolják a különféle látnivalókhoz.Településünk a Börzsöny lábánál, a 2-es út mellett fekszik. Budapesttől alig több mint 50 kilométer. A falu nyugodt hangulatát biztosítja, hogy nincs rajta átvezető út, egy rövid bekötőúttal csatlakozik az országos útvonalhálózathoz. Emmiatt csendessége, tiszta levegője garantált. Nyugodt kikapcsolódást nyújt a természetet szeretőknek, a csendes pihenésre vágyóknak.A közeli városok révén viszont minden komfort biztosítható, hiszen pár perc alatt elérhető Rétság, de Vác, Balassagyarmat felkereséséhez sem kell 15-20 percnél többet utazni.
Hajnis Ferenc
polgármester
Nagyobb méretért kattintson ide!
-
Megrendülten tudatjuk, hogy Csehek József, Tolmács Község Önkormányzata, képviselő-testületének tagja 2017. június 28-án elhunyt. Temetés 2017. július 7-én 16 órakor lesz a Tolmácson a temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük.
Tolmács Község Önkormányzata
Megrendülten tudatjuk, hogy Havai László, községünk 1996-2006-ig volt polgármestere elhunyt. Utolsó útjára a tolmácsi római katolikus templomban 2017. június 30-án pénteken 15.30-kor kezdődő gyászmisét követően kísérjük el, a tolmácsi temetőbe. Emlékét kegyelettel megőrizzük.
Tolmács Község Önkormányzata
x
Tájékoztató a munkarend változásáról októberben »
Pályázat Bursa Hungaroca ösztöndíjra "A" és "B" »

Tájékoztató rezsitámogatás igényléséről »
Felhívás selyemkóró elleni védekezésre »
xx

Figyelem!
Értesítjük a lakosságot, hogy a Magyar Telekom NyRT. lehetőséget nyújt községünkben televízió és internet szolgáltatói szerződéskötésre a Közösségi Házban 2018. szeptember 20. (csütörtök) 12.00 – 17.00 óra közötti időben. Várják a lakosságot, és ebben az időben felvilágosítással is szolgálnak.
Tolmács Község Önkormányzata
x
Felhívás - Tanuljon szakmát felnőttképzésen - 
                Pedagógiai és szociális képzések »
Felhívás - Tanuljon szakmát felnőttképzésen - 
                Agrár és élelmiszeripar »
Zöld-Híd Nkft tájékoztatója a lomtalanítással kapcsolatban »
Tájékoztató ebösszeírásról »
Tájékoztató haszonállat tartásának bejelentéséről »
x
Búcsú és Falunap 2018
Évtizedes hagyományok szerint Szent Lőrinc napjához legközelebb eső hétvégén kerül megrendezésre az egyházi búcsú. Ehhez kapcsolódik az Ifinap és a Falunap számtalan programja. Ebben az évben a Borház avatása gazdagította a településünket. 
xxx
Diákok figyelem! Az idén is lehetőség van nyári díákmunkát végezni július 01-től augusztus 31-ig. Várjuk azok jelentkezését, akik betöltötték a 16. életévüket és nappali tagozatos tanulói jogviszonyuk van. Lehet csak egy hónapra is jönni!
Tolmács, Polgármesteri Hivatal
xx
Körzeti megbízott fogadóórája Tolmácson:
Minden hónap 3. szerda 13.30 – 14.30 óra
Tolmács, Polgármesteri Hivatal
xxxx
Nógrádikum díj Tolmácsnak
2016. szepteber 17-én Balassagyarmaton megtartott Megyenapon elismerő címek átadására került sor. Edvi Illés Ödön családi síremléke is oklevélben részesült.
xxx
Szent Lőrinc Búcsú és VIII. Falunap - 2016
Két egész napos programsorozat tette emlékezetessé augusztus első hétvégéjét. Az első nap főképpen a sportos eseméyneké és az ifjúságé, a második a község főterén mindenkié.
x
Pályázat óvodapedagógus állásra »
Pályázat dajka állásra »
A Zöld Hid Nkft tájékoztatója a nemfizető ügyefeleknek »
Tájékoztató a szennyvízberuházás lehetőségeiről »
Tájékoztató hőségriadóval kapcsolatban »
Sportegyesületi hírek »
Égetési szabályokkal kapcsolatos tájékoztatás »
Tájékoztató interjú a Zöld Híd Kft új ügyvezetőjével »
Elhunyt Pál Pista bácsi, az utolsó népi dudás »
Menetrend változás a Tolmácsot érintő Vác-Szob járatoknál »
Helyi népszavazás eredménye 2014. február 2. »
Kamerák a 2-es úton »
Véglegesített helyi esélyegyenlőségi program »
x
Szent Lőrinc Búcsú és VII. Falunap
Ebben az évben a búcsúi Istentisztelet alkalmával felszentelésre került templomunk restaurálással megújított oltárképe. Délután benépesedett a tér, sok kézműves látogatott el hozzánk, és egymást követték az események.
x
Kistermelői piacot indítottunk Tolmácson 
x
Az 1848. márciusi forradalom emlékünnepsége 2015. Hagyományaink szerint ünnepséggel, majd koszorúzással és mécsesgyújtással emlékeztünk a 167 évvel ezelőtti sorsfordító eseményekre a forradalom és szabadságharc hőseire.
xxx
Sütisütő verseny 2015
Első alkalommal hirdette meg a Közösségi Ház a konyhai finomságok kedvelőinek versenyét. Édes és sós kategóriában lehetett pályázni. A verseny jól sikerült, bár a szervezők remélik a következő ilyen alkalomra többen kedvet kapnak alkotásaikat megméretni.
xx
Farsang 2015
Új hagyományt kívánunk teremteni a farsangi mulatozás tolmácsi programjának megvalósításával. Többek véleménye szerint a rendezvény jól sikerült, és jövőre is szívesen részt vennének.
xx
Ifjúsági és Falunap 2014-ben
Többéves hagyomány Tolmácson, hogy Szent Lőrinc napja alkalmából nagyszabású rendezvények valósulnak meg. 2014-ben javított körülmények mellett a programválaszték is bővült.
xx
Idősek napi rendezvény 2013
Községünkben ebben az esztendőben is köszöntöttük az idős lakosokat. Szép meghitt ünnepségen sokan vettek részt, és egy kellemes délutánt töltöttünk el együtt.
xx
50 éve alapították iskolánkat
A tolmácsi általános iskola alapításának félévszázados jubileumára a község önkormányzata egy találkozót szervezett. Az ünnepélyes keretek között megtartott programra mindenkit hívtak, aki valaha ebben az iskolában dolgozott és vártak minden egykori diákot, aki szívesen emlékezik az itt töltött időkre.
xx
Szent Lőrinc búcsú és 5. Falunap
Immár 5. alkalommal kerül megrendezésre az a programsorozat, amely templomunk búcsújához kapcsolódva egészíti ki a vendégvárást ifjúsági szórakoztató programokal, hagyományápolással, zenés táncos műsorral. Idén felszentelésre került a felújított parókia épülete amelyben kiállítások láthatók.
x
Idősek napja 2011.
A hagyományoknak megfeleleően Tolmács önkormányzata ebben az évben is megrendezte az idősek napját. Óvodások, iskolások, mellett a műsorban felléptek a helyi tánccsoport és a népdalkör, de meghívott művészek is szórakoztatták az egybegyűlteket.
x
Szüret 2011.
Kellemesen szépséges őszi időjárás mellett került sor ebben az évben a hagyományos szüreti felvonulásra, a terményáldásra és este a jótékony célú bálra.
xx
Közösségi ház felszentelése és Falunap 2011.
Negyedik alkalommal megrendezett kétnapos búcsúi és falunapi rendezvénysorozat ezennel a Közösségi Ház átadásával és felszentelésével bővült. Településünk lakói birtokba vehették a sok új lehetőséget teremtő épületet, és jól szórakoztak a falunapi forgatagban.
xx
Karácsonyváró adventi vigasság
Kedves új hagyományt szeretnénk meghonosítani a karácsony előtti készülődés közösségi alkalmának megteremtésével. Délután feldíszítettük a falu karácsonyfáját, templomunkban hangversenyt hallgattunk, volt vásár, forralt bor, zsíroskenyér is.
xx
Régebbi címlapi kiemeléseink - archívumként - itt megnyithatók »
Kattints a képre
Tolmács Községi Önkormányzat honlapja       E-mail: info@tolmacs.hu      Webmester Copyright