| Múlt és jelen | Címerünk | Díszpolgárunk | Térkép | Látnivalók | Iskolánk | Közösségi Ház | Rólunk írták | Egyház

Múlt és jelen

Végh József:
Tolmács – A besenyő őseire büszke falu

-
A falu történetének évszázadai
     A Nyugat-Nógrádban lévő, Rétsággal szomszédos község neve besenyő eredetű. Jelentése magas udvari méltóságot betöltő személy, aki a törzsfejedelmek közé tartozik. A név eredete arra utal, hogy az egyik – Tolmács nevű – besenyő törzs tagjai lehettek a település őslakói. A besenyők az első árpádházi királyaink idején érkeztek hazánkba, majd fokozatosan beolvadtak a magyarságba. A törzs ősi totemállata a bagoly volt A szájhagyomány a mai napig őrzi ennek emlékét. Egy XVIII. századi versezet is írja, hogy „Tolmácson a baglyot istenként imádják”. A besenyők eltűnésében minden bizonnyal jelentős szerepet játszott a tatárok véres hadjárata.
     A mindent elpusztító öldöklést valószínűleg megszenvedték a johanniták tolmácsi rendházának lakói is. 1190-ben kapta meg a falut a Jeruzsálemi Szent János lovagrend, melynek a vármegye területén, még a tatárjárás előtt, három rendháza volt: Szirák, Szomolya és Tolmács. Mind Szomolyát, mind Tolmácsot, melyek a nógrádi várbirtokok közé tartoztak, alkalmasint III. Béla király, a rend nagy pártfogója, adományozta. A legjelentékenyebb volt közülük a sziráki rendház, a melynek fennállásáról már 1219-ből van adatunk. Ebben az évben ugyanis Arnold, a János lovagok sziráki procuratora, több zempléni várjobbágyot a lovagok luczi (ma Tiszalucz) birtokának elpusztítása miatt Váradra idézett, a hol a jobbágyok az okozott kárt pénzzel egyenlítették ki. A sziráki rendház a tatárjárás után is fennállott. 1274-ben Péter volt a rendház főnöke (praeceptor), a ki egyúttal a szomolyai és a tolmácsi rendház élén is állott. Péter praeceptor az esztergomi Szent Keresztről nevezett János lovagokkal együtt még 1274 előtt bérbe vette Máté esztergomi őrkanonoktól Berén nevű földbirtokát, három márkáért. Mivel azonban a bért pontosan nem fizette, az őrkanonok 1274-ben visszavette tőle a bérletet. 1275-ben Umbertus Péter volt a sziráki házfőnök, a ki talán egy személy volt az előbbivel s a ki részt vett a rend ez évi, Csurgón tartott értekezletén. A XIV. században a rendház önállósága megszűnvén, a lovagok itteni birtokait az esztergomi ház javadalmaihoz csatoltatták. Maga a helység 1439-ben már a bujáki vár tartozékai között szerepel. 1453-ban Szent-Györgyi Tamás vránai perjel, a lovagrend magyarországi tartományi mestere.
     A lovagok tolmácsi birtokára vonatkozólag érdekes adatokat szolgáltat a budai káptalan 1299. évi iktatólevele, mely a váczi püspök részére átadott nógrádi részbirtok határait a következőképen sorolja elő: »Az első határdomb találtatik egy almafa töve mellett, a nógrádi vár alatt s a dicsőséges szűz egyháza mellett, innen egyenesen haladva kelet felé fordul, hol két határdomb van. És innen egyenesen menve egy körtefához ér, mely alatt van a határdomb; innen lemegy a völgybe, mely patkánytavának neveztetik, innen egyenesen halad és Tolmács földhöz ér és itt ezen Tolmácsföld kezdetén emeltetett a királyi biztos a káptalani kiküldött jelenlétében, új határdombot; innen lefelé menve, két fához ér, melyek alatt két régi és egy új határdomb létezik; innen lefelé haladva, egy fa alatt négy határ szögellik össze, melyek közül az első elválasztja a tolmácsi keresztesek (János lovagok) földjét, a második a váczi püspökét Szántó nevűt, a harmadik Apáti nevű földet, a negyedik a kérdéses nógrádi birtokrészt.«
     1311-ben Csák Máté dúlta fel a vidéket: hadjárata első sorban az egyházi és a királyi birtokok ellen irányult. Az egyházi átok miatt feldühödött kiskirály garázdálkodása a János-lovagok birtokát is érintette. Ezért is érthető, hogy a János-lovagok hősiesen küzdöttek Károly Róbert oldalán, a Csák Máté hatalmát megtörő 1312. évi háborúban. Alig feledték el a megpróbáltatásokat, újabb csapás érte őket. 1321-ben leégett a rendházuk. Nem volt más választásuk, ismét építéshez láttak. Miután azonban Zsigmond király megbénította a johanniták működését, ez időtől fogva a rend hanyatlásnak indult.
     Zsigmond király második felesége, Cillei Borbála királyné jelentős politikai hatalmat tartott a kezében. Udvartartásának ellátása érdekében a Felvidék királyi várainak egy részét felügyelte. Így fordulhatott elő, hogy 1437-ben zálogba adta a tolmácsi vámot Aranyi István nógrádi várispánnak, ki ötven tiszta aranyforintot fizetett ennek fejében. A bonyolult vámrendszer megnehezítette a kereskedelmet és a faluk közötti kapcsolattartást, de mégis biztos jövedelemforrás lévén, vetélkedtek érte a földesurak. A vámfizetés alól bonyolult kivételek voltak. Így például ha valaki Vadkertről Tolmácsra és Nógrádra ment, és e két helyen már fizetett vámot, ha Jenőn is átment, ott már nem kellett fizetnie.
     Nagy Lajos király 1345-ben a johannitáknak adta a vránai kolostort, s egyúttal a vránai perjel alá rendelte az összes magyarországi lovagházat is. Így kaphatta meg a tolmácsi konvent birtokát is Szentgyörgyi Székely Tamás vránai lovagperjel, ki aztán 1453 áprilisában hűbérbirtoknak adta.
     A Szobi család tolmácsi birtokosságáról váci káptalan által hitelesített oklevélből értesülhetünk. E szerint 1443. május 23-án Kowar-i Pál mester fia László a maga és édesnővére: Dorottya - Tarnoucz-i Zekel Gergely felesége - nevében a Nógrád megyei Retysaag s Tholmach, valamint a Hont megyei Gywgh, Pothorchan, Zaazd, Keresthur possessiók felét, végül a Hont megyei Zemered és Keresken possessiók negyed részét, mint amelyek őt Zemered-i Erdews Miklós magszakadása következtében a vele kötött szerződés alapján megilletik, átadta örök jogon Zob-i Bertalan fiának, Jánosnak.
     1393-ben a Lossonczy család birtokolja a falu határát, éppúgy mint a szomszédos Rétság és Szomolya esetében. Az ősi Lossonczy család rokonságban állott a losonczi Bánffy családdal. Első ismert képviselője Tamás, vagy Miklós 1320-ból. A család tagjai közt sok magas hivatalt viselő embert találunk, így szlavóniai bánt, szörényi bánt, erdélyi vajdát, temesi főispánt, nógrádi főispánt, stb. találunk.
     A tolmácsi johanniták emlékét még évszázadokig őrizte a Kálvária-dombon felállított templomuk Egy 1989-ben lezajlott feltárás során arra is fény derült, hogy a templom erődített volta miatt védelemül is szolgált a nehéz időkben itt élő népességnek. Valószínűleg egy korábban meglévő kis földvárra építkeztek a johanniták. 1800-ban még említik a roskadozó templomot, s annak két harangos haranglábát. Az épület 1845-ben aztán végképp megadta magát a sorsnak, s összeomlott. Kövei tovább élnek a mai templomban. A kálváriai templom alapfalainak nyomvonalát egy fagyalsövénnyel jelezve ma is láthatjuk. Az ásatás során több sír került napvilágra. A templom fennállása korában szokásos volt a templom közvetlen környékén, az úgynevezett cinteremben való temetkezés. A Kálvária-domb azonban meglehetősen kevés helyet biztosított a síroknak. Mikor a temető betelt, az elődök maradványait egy közös sírba, úgynevezett osszáriumba helyezték. A későbbiek során mégis kénytelenek voltak új temetőt keresni. Hihetőleg ez a régi iskola helyén volt, hisz annak alapozásakor megtalálták a temetőkápolna nyomait és néhány szerzetes sírját is.
     Visszatérve a XV. század zivataros évtizedeihez, megemlítjük, hogy még a török hódoltság időszaka előtt önálló plébániaként működött, hisz az 1542. évi adóösszeírásban egy forint adóval szerepel a „tholmachi” plébános.
     1554-ben Vác, Nagyoroszi és Nógrád elfoglalása során török uralom alá került Tolmács is. 1562-63-ban a nógrádi szandzsákbéghez tartozott hódoltsági helyként. 20 adóköteles házát írták ekkor össze ekkor Ahmed nógrádi bég hűbérbirtokaként. 1582-83-ban Mohamed bin Bali hűbérbirtoka, majd miután 1594. februárjában Pálffy Miklós visszafoglalja Nógrád várát, s ezáltal a térséget is, ha átmenetileg is de újra magyar kézre kerül. 1598-ban Illésházy István nádor volt Tolmács földesura. Feljegyezték róla, hogy „szép esze által naggyá emelte családját”. Az 1594. és az 1602. évi országgyűlésen jeleskedett. 1603-ban megvádolták a király elleni lázítással. Lengyelországba menekült, honnan hazatérve Bocskai visszaállította őt korábbi javaiba. Főleg ő segítette trónra II. Mátyás királyt. Szolgálataiért választották 1608-ban nádorrá.
     A hódoltság időszakában a katolikus plébániák sokat szenvedtek. Több település áttért a reformáció idején az új vallásra. A törökkel is szövetkező Bocskai és Bethlen hadjáratai is erősítették ezt, mikor a protestáns vallás védelme érdekében elfoglalták a császáriaktól Nógrád várát. A váci egyházmegyéhez tartozó plébánosok nagy része elpusztult. Helyüket több településen a török által „félpapok”-nak nevezett licenciátusok igyekeztek pótolni. Jó szónoki tehetséggel bíró, fel nem szentelt hívők – többnyire tanítók – voltak, kik elvégezhették a legtöbb egyházi szertartást. Tolmácson Jászberényi Mihály licenciátus igyekezett a hívek segítségére sietni.
     A török uralom utáni rablóvilág felszámolásában a parasztvármegye szervezete volt eredményes, melynek főkapitányi tisztét nemesek töltötték be, kapitányai és hadnagyai azonban parasztok voltak. Nógrád vármegye 34 hadnagyi székhelyének egyike Tolmács volt. 
     A török után a Komárom megyéből származó gyerkényi Pyber családot találjuk földbirtokosként Tolmácson, kik az elpusztult népességet szlovákok betelepítésével is pótolták. A hagyomány szerint a német birodalomból, az egykor úgy nevezett „imperium”-ból származtak, s már a XV. században Magyarországon voltak. Pyber Benedek 1481-ben Buda várának gondviselője volt Nemességüket Mátyás királytól kapták 1484-ben. A család tagja volt Pyber János egri püspök. Pyber József - 1723-ban renováltatta a tolmácsi kálvária-templomot. -,1730-ban nógrádi főszolgabíró, 1737-ben megyei alispán volt.
     1770-ben Pamhakel József, Pyber Benedek és Lipthay Pál a legfőbb földbirtokosai.
     A Pamhakel család magyar nemességét Bernát nyerte III. Károly királytól 1712-ben kelt címeres nemes levélben. Bernátnak testvére vagy fia Mihály 1713–1719-ig Komárom vármegye főjegyzője, ki ellen 1726-ban a budai apácák zárdája indított pert.
     A Lipthay egy törzsökös magyar család, melynek eredetét biztosan a XIII. században a tatárjárás utáni időszakig, mintegy 1263-ig vezeti vissza. Eredetét Liptó vármegyei Lubelle helységből nyerte. A család első ismert törzse Myloth Liptó megyében Likva helységet bírta, és azt bírták fiai, és unokái is, míg Mylothnak fiai Zaad és ennek testvérei Likva helységért csere adományban 1341-ben Róbert Károly királytól Lubelle helységet nyerték. Ez időtől a család tagjai magukat 1435-ig „de Lubelle”nevezték, és írták.
     A régi templom oly romossá vált, hogy életveszélyes volta miatt Szerdahelyi Gáspár váci segédpüspök 1788-ban bezáratta. A tolmácsi hívek ezután csak apró Szent József kápolnában tarthatták istentiszteleteiket. Ezért született meg ekkor az elhatározás, hogy új templomot építenek. Ennek érdekében a község megvásárolta Szentiványi Anzelmtől a még a Pyber család által épített kastélyát. Ezt alakították át az ősi templom köveit felhasználva. Az új templomot 1854. szeptember 24-én Fogolykiáltó Boldogasszony ünnepén szentelte fel Rozgoványi Ágoston váci püspök.
     A liptószentiváni Szentiványi család ősei II. Endre király uralkodása alatt Csehországból származó hadvezérek voltak. A családnak ősi osztatlan birtoka Liptó megyében a Szent-Iványi uradalom, mely Bocza bánya mezővároson kívül hat helységből állt.
     Ősi váruk, a (castrum sancti Joannis bapt.) mely magyarul „Szent-Ivány”-nak neveztetett, a Hradeki hegyen volt található. Bogomér jelentős szerepet játszott a tatárok elleni harcokban. Tolmácson Szentiványi Márk szerzett birtokot. Gyümölcsfaiskolája országos hírnévnek örvendett. Testvére, János, Nógrád vármegye első alispánja, ennek fia Anzelm vármegyei főszolgabíró, 1832-36-ban és 1839-ben országgyűlési követ volt. A család építette a falu közepén ma is álló kastély ősét. Szentiványi Anzelm 1854-ben bekövetkezett halála után a birtok a ghymesi és gácsi, gróf Forgách családra szállt.
     Ősrégi család, mely a Hunt-Pázmán nemből származtatja magát. Történeti oklevelekkel kimutatható őse a családnak Ivanch ispán, aki 1200 táján élt. Forgách Antal kancellár, a magyar királyi udvari kancelláriánál 1838-ban tiszteletbeli fogalmazósággal kezdette közpályáját. 1842. a fiumei kormányszék elnökévé s váltó- és kereskedelmi főtörvényszéki előadóvá nevezték ki. 1846-ban a pesti váltó-törvényszékhez tették át. 1848-ban a főrendiház jegyzője volt. A szabadságharc alatt szomorú emlékű szerepet játszott az ellenséghez csatlakozván. Windischgrätz herceg Heves vármegye királyi biztosává, tábori biztossá, majd az északi vármegyék főbiztosává nevezte ki. Ezek miatt nyerte a muszkavezető gúnynevet testvérével, Sándorral, aki az orosz sereg mellett császári biztos volt. Az elnyomatás korszakában egy ideig a kassai kerületnek volt főispánja, azután a csehországi helytartóság elnöke volt. 1859-ben a császári és királyi belügyminisztériumnál osztályvezető, 1860. augusztusában Morva-, novemberében Csehország helytartója lett. 1861-től gróf Vay Miklós lemondása után a provizórium idején Magyarország kancellárja volt 1864 áprilisig. 1867 óta több országgyűlésnek volt tagja, előbb Deák-párti, a fúzió óta mint szabadelvű képviselő. Birtokai voltak Tolmácson kívül Gácson, Kékkőben és Kelecsényben.
     A XIX. század elején bizony meglehetősen rossz útviszonyok mellett nehézkes volt a közlekedés. Ennek köszönheti a falu egy nevezetes vendégét. Bajza József, a reformkor jeles irodalmára írta 1828. december 8-án kelt levelében barátjának Toldy Ferencnek az alábbi sorokat: „A múlt hónapban kétszer jártam Nógrádban famíliám dolgában. Második ízben elfutottam volna egynapi látogatástokra, de kerekem s tengelyem Tolmácson (Rétság mellett) letörvén egy napot kellett csináltatásokra vesztenem.”
 

Az 1848/49-es szabadságharc során
     Nógrád megye elsőként állította ki önkéntes nemzetőr csapatát. 1848. augusztusában megkezdődött a toborzás. Az önkéntesség azonban – be kell valljuk – nem működött igazán. Jól jellemzi ezt a tolmácsi példa. A lakosság arányában hat nemzetőrt kellett kiállítania. A szóba jöhető 42-ből a korábbi toborzás tapasztalatait figyelembe véve magánosokat és az apró gyerekeseket. Az augusztus 31-re kitűzött sorshúzásra 17 fő maradt mindössze. Közülük választották ki a leendő fél tucat nemzetőrt. A tolmácsiak azonban nem gondoltak arra, hogy ők személy szerint vegyenek részt a csatározásokban, hanem – mint az megyeszerte általános volt – maguk helyett megfizetett helyettest kívántak állítani. Ezért írtak már a sorshúzást megelőzően Batthyány miniszterelnökhöz, kérdezvén, hogy a helyettesítés költségét miért csak a 17-nek, s nem a 42-nek hadkötelesnek kell állnia? Ez az ellenérzés a későbbiekben megváltozott, hiszen mikor 1849. januárjában a magyar sereg visszavonulásra kényszerült, a tolmácsiak is fűtött szobával, meleg borral, együttérzéssel fogadták a honvédeket. Rétság mai körzete túlnyomórészt az egykori Kékkői járáshoz tartozott. Nógrád vármegye 1848. augusztus 29-én tartott állandó választmánya VI. századra osztotta fel a nemzetőröket. 
     Tolmácsi honvédek a VI. századba kerültek. Az 1848. szeptember 21-én, Balassagyarmaton tartott teljes hatalmi választmányi ülés döntése szerint az egész járásnak összesen 944 újoncot kellett kiállítania. Köztük Tolmácsnál negyvenkettő szerepel, de valójában csak tizenhat tolmácsi honvédról tudunk.

     Tolmácson is több ízben volt sorozás. Az 1848. szeptember 11-én Érsekvadkerten megtartott zászlószentelés után a honvédsereg 12-én Rétságon és Tolmácson keresztül vonult Vác irányába.
     A szabadságharc alatt a legnagyobb terhet az jelentette Nógrád megyében, hogy az átvonuló és az itt állomásozó seregek élelmezéséről neki kellett gondoskodnia. A világosi fegyverletétel után úgyszintén el kellett látnia megszálló katonai erőket. Tolmácson is császári alakulatok állomásoztak. A szabadságharc bukása után megindult a megtorlás, a hajsza a volt honvédek felkutatásra. Miután ez a hadsereg felaprózódásához vezetett, a feladatot átadták 1850-ben a zsandárságnak. Ennek keretében hoztak létre Tolmácson is zsandár szakaszparancsnokságot.
     A szabadságharc után – mintha nem lett volna elegendő a sok megpróbáltatásból – újabb csapás várt a volt honvédekre. 1849. októberében a császári hadsereg főparancsnoksága elrendelte, hogy „a felkelő seregben szolgált minden egyén előállítandó és a hadsereg állományába osztályozás nélkül besorozandó”. Valóságos hajtóvadászat indult meg a volt honvédek után, kik közül sokan inkább vállalták a bujdosó életet, hogy szegénylegényként, betyárként a Börzsöny rengetegeibe menekülnek.
     A forradalmi gondolat bukása után folyamatosan felügyelték mindazokat, akik bármi szerepet vállaltak a szabadságharc során. Egy 1850. március 2-án kelt Nógrád megyei jelentés arról ad hírt, hogy az alsóbb osztály tagjai nemigen mozgolódnak, de a „míveltebb osztály” képviselői közt már nem ily megnyugtató a helyzet.
-
1850. áprilisában összeírták a volt honvédeket. 
A tolmácsi listát Gonda Istvány, a helység helyettes jegyzője készítette el április 22-én.
Neve
Születési helye
Észrevételek
Varga Pál házas 
Szátok
A magyar táborbul mostanáig vissza nem tért, hollétte nem tudatik.
Hajcsúcs Mihály házas
P.Bodony
E folyó évi vizsgálatot kiállván hazabocsájtatott.
Szele Péter nőtelen
Tolmács
E folyó évben újoncnak besoroztatott.
Grim Jakab nőtelen
Galiczia
Vizsgálat után mint alkalmatlan elbocsájtatott.
Dubovszki Márton nőtelen 
P.Szántó
A magyar táborbul még vissza nem tért hollétte nem tudatik
Bárán János nőtelen
N.Libercse
Még vissza nem térvén hollétte nem tudatik.
Trenovszki Ferenc házas
Tolmács
Debrecenből mint beteg obsittal elbocsájtatott.szolgál Vácon
Haljárszki János nőtelen
Korpona
Vizsgálat után mint alkalmatlan elbocsájtatott.
Benkó Márton nőtelen 
Tolmács
E folyó évben újoncnak besoroztatott.
Borlik János nőtelen
Tolmács
Vissza nem térvén hollétte nem tudatik.
Sztrapka Mihály házas
Bánk
Vizsgálat után mint alkalmatlan elbocsájtatott.
Dobróczi Péter nőtlen
Berczel
A vizsgálat után megugorván hollétte nem tudatik
ör. Drajkó János nőtlen
Tolmács
Újonnan besoroztatik.
ifj. Drajkó János nőtlen 
Tolmács
Újonnan besoroztatik.
Gyuricza Filep nötelen
Tolmács
Lábaira megromolván mint alkalmatlan hon tartózkodik.
Dolina János nőtlen
Tolmács
Vizsgálat után mint alkalmatlan elbocsájtatott.

     A Borlik név valószínű elírás, s Botlik a helyes. A tizenhat összeírtnak a fele nem tolmácsi származású. Ezek vagy beházasodtak a faluba, vagy pedig valaki pénzért állíttatta maga helyett. Öten is inkább vállalták a bujdosást, mintsem a császári seregben való további hosszú katonáskodást. Négyen újra besoroztattak.

     Egy 1851-ben megjelent forrás szerint a falu „határa2500 hold, mellyből szántóföld 691, rét 295, legelő 250, szőlő 466, erdő 750 akácz és topoly fákkal. Ezekből úrbériség 549 hold; a többi urasági. Földje meglehetős, s terem rozsot, árpát, kukoriczát, zabot és burgonyát. Lakja 721 kath., 16 evang. Határát nedvesítik a Fekete patak, jenei tóból kifakadó patak, az iringi forrás és a Lókos folyó. Bírja Szentiványi Márk, kinek itt szép laka, s jeles gazdasága, s igen híres gyümölcsöse van.”
     Borovszky írja, hogy az 1900-as évek elején, hogy a falu jelenlegi birtokosai Herzfeld Frigyes és Edvi Illés Ödön.
     Herzfeld Frigyes az ország egyik legnagyobb gabonakereskedője volt. 1858-ban született Baján. A bajai középiskola után a kereskedelmi akadémiát Bécsben végezve Hamburgban, Győrben és Budapesten szerzett gyakorlatot. 1893-ban vásárolta meg a 1600 holdas birtokot. A Szentiványi kastély alapjait felhasználva újat építtetett magának. 1918-ban építette meg azt a szeszgyárat, melyet később vejével Martos Frigyes gépgyárossal üzemeltetett. A ma is működő Erdőkémia üzem elődjét.
     Az Edvi Illés egy régi család, minden valószínűség szerint az Illés-nemzetségből. Neve sokféle változatban fordul elő: Ellyes, Ellies, Elyes, Elés, Ellés, majd Illyes. Illies, Ilies, Ilés vagy Illés, sőt még Helie néven is találkozunk vele a legrégebbi okmányokban. A legrégebbi oklevél egyike, melyben a sok változaton átment Illés név előfordul, 1440. jan. 12. kelt s ebben Zala megye jelentést tesz arról, hogy özvegy Káli nemes Elés Péterné és fia György elcsalták Zegfalvi Jánosnak és fiainak béresét s őt jobbágyként maguknál tartják. Ettől kezdve mind sűrűbben találkozunk a zalavári és kapornaki convent okleveleiben a családdal. De a dicalis összeírások is megemlékeznek róla: 1513. Illés Péter Zalapathakán, György Hegyfaluban, Mihály Felsőkerecsenyben, 1544. Bálint ugyanott fizetnek adót. A család a XVI. században már igen nagy lehetett s megtelepedett volt a szomszédos megyékben is. Így az e század végén Vasmegye három helységében találunk Illéseket; ugyanezen időtájt Veszprém megyében Takácsiban is élnek a család egyes tagjai, elszármazván már ekkor a család Sopron megyébe is, stb. A régi oklevelekből tehát megállapítható, hogy a család a XVI. században már igen elszaporodott és számos férfitagot számlált. Valószínű, hogy a török háborúk igen megtizedelték az ? soraikat is: a régi vasmegyei Illések utódai közül csak azt az ágat ismerjük, mely a XVI. század végén Sopron megyében tűnik fel s jórészt Edvi Illés néven szerepelnek. A családi fészke a Sopron megyei Edve község.


     Edvi Illés Ádám, a pesti ügyvéd 1860-ban egy úrilakot építtetett a tolmácsi birtokán, melyet később fia, Ödön vett át. Unokája, kit szintén az Ödön névre kereszteltek, meteorológus és festőművész lett.
     Az idősebb Edvi Illés Ödön birtokáról pontos leírásunk van. Az összterülete 612 katasztrális hold, melyből kert és beltelek 8.5, szántó 391, kaszáló 19, legelő 30, erdő 154, szőlő 2.5, adó alá nem eső terület 7 k. hold volt. Gazdasági és üzemrendszer 6-os vetőforgóban működött. Tengerit 40, vörösherét 30, lucernát 20, bükkönyt 20, burgundi répát 15 és mákot 10 holdon termeltek. Lóállománya 11 jószágból állt; ebből igás 7, urasági 4, mind állami ménektől származó és a gazdaságban jól használható. Szarvasmarha állománya 68 darab; ebből jármosökör 28 gömöri; tehén 18, tinó 12, üsző 8 és 2 tenyészbika, mind simmenthali és berni keresztezés. Juhállománya 700ra tehető, hazai fésűsgyapjas, 20 tenyészkossal. Sertésállománya 48 kisjenői szőke göndör mangalicából áll, közötte 10 anyakoca és 2 kan. Napi tejtermelés 120–150 liter, melyet lefölöznek s vaj készül belőle, a mit nyáron helyben, télen Budapesten értékesítenek. Baromfitenyésztésében vegyesfajta tyúkokat, ludakat és pekingi kacsákat nevel, leginkább házi szükségletre. Van méhészete, 10 törzs, országos méhészeti egyesületi kaptárokban. Erdészetében uralkodó fanem az akác, melyet 20 éves fordában kezelnek. A szállítási utak jók. A termék szőlőkaró, gazdasági szerszámfa, lőcs és tűzifa. Borászatában a fő borszőlőfaj ezerjó, mézesfehér, rizling, kadarka és amerikai alanyra oltott riparia portalis; a fő csemegefaj a piros és fehér chasselas. Gyümölcsösében kb. 300 különféle fajú fa van, a fölösleget Budapesten értékesítik. Van Herzfeld Frigyessel közösen egy kétkerekű patakmalma, több vető, két fűkaszáló és egy arató (marokrakó) gépe. A munkaerőt helyben szerzi. Napszámár férfiaknál 120–240, nőknél 80–120 fillér. Az átlagos földhaszonbér e vidéken kicsiben 30, nagyban 16–20 K.
     A krónikák feljegyezték, hogy 1885. júniusában csaknem az egész község leégett. A nagy szárazság, s a hirtelen feltámadt szélvihar ellenállhatatlanul terjesztette az ősi veszélyt. Több mint száz ház vált áldozatává. Porig égett az iskola is.
     Nehéz idők vártak akkoriban a falu népére. A század vége felé az addig szép hozamú szőlőkultúra a filoxéra áldozata lett. Tolmácson ezidőtájt 170 gazdának volt szőlőbirtoka, amely összesen 227 katasztrális holdat tett ki. Híres volt a tolmácsi bor és csemegeszőlő. El is kelt mind a pesti és a bécsi piacokon. Az amerikai gyökértetű véglegesen elpusztította a jól fizető kultúrát, melynek nyomát máig őrzik a falu határában sorakozó pinceházak.
     Az oktatás történetének csak néhány jelentősebb epizódját villanthatjuk fel e helyütt. Az első ismert tanító Babindali György volt, ki 1762-ben érkezett Tolmácsra. Azt megelőzően Veresegyházán tanított. Tanulóinak száma 1770-ben húsz, 1772-ben már csak hét volt. A növendékeket az olvasás és az írás tudományára tanította. 1772-ben a tanító jövedelme az alábbi tételekből állott: seminaturaként 4 pm (pozsonyi mérő) őszi, 4 pm tavaszi, 1,5 szekér széna, a községtől 6 pm búza és 3 media vaj.

     Egy 1900-ban kelt forrásban az alábbiakat olvashatjuk: „A község lakóinak száma 795; ezek kevés izraelita kivételé­vel római katolikus vallásúak és magyarok. A tankötelesek szá­ma 135; ezek közül mindennapi tanköteles 93, ismétlő 42. Vallás­ra nézve 131 róm. kath., 4 izr. ,kik valamennyien iskolába is járnak. A községben van elemi népiskola két tanítóval és két tan­teremmel. A róm. kath. elemi népiskola a Johanniták idejében már léte­zett. A jelenlegi iskolát a kath. közönség Szentiványi Márk tá­mogatása mellett l825-ben építette, melyet az l885-iki tűzvész után az iskola 800 koronás régi alapítványa kamataiból és a Szentiványi családtól kapott földek összegyűjtött jövedelméből építettek újra. 1895-ben egy másik tanterem is állíttatott fel s ugyanekkor épült a másodtanítói lakás is az iskola vagyonából. Az iskola jelenlegi tanítói Klesicz Mátyás és Flórián Márton, mindkettő okleveles, az országos tanító nyugdíjintézet tagja. Az iskolát államsegéllyel a római katolikus hitközség tartja fenn. Az iskola felszerelése jó, tannyelve magyar, tanulóinak 10 évi átlagos száma 110 mindennapi és 30 ismétlő."
     A tolmácsi iskola történetének meghatározó személyiségei voltak a Flórián csa­lád tagjai. Nógrád-Honti Kultúra 1924. szeptember számában az alábbiakat olvashatjuk a Példaképek című írásból:
     "Id. Flórián Márton róm. kath. igazgatóta­nító született: Váczon 1857. máj. 24-én. Tanítói oklevelét 1878-ban a budapesti kir. kath. tanító­képzőben szerezte. Tanítói pályáját a versegi állami iskolánál kezdte. Működött: Duna-Adonyban, Borsosberényben és 1897-től a mai napig Tolmácson hol gazdakört, hitel és fogyasztási szövetkezetet alapított s vezet. Tizenhét évig a nógrád-romhányi kath. tanítói egyesület jegyzője."
     Ifj. Flórián Márton követte atyja nyomdokait. Halála után így méltatta munkásságát a megyei sajtó: "Csaknem egy évvel ezelőtt: 1942. okt. 9­-én örök álomra hunyta szemét a vármegye tanítói gárdájának egyik legmunkásabb, legderekabb tagja: Flórián Márton tolmácsi rk. igazgató-kántorta­nító, a Nógrádvármegyei Általános Tanítóegyesü­let alelnöke. A szerkesztőség csak a közelmúltban értesült elhunytáról, ezért elkésve róhatjuk le a kegyelet adóját; halálának évfordulójára gyújt­juk meg az emlékezés tüzét, hogy annak fényénél nemes tanítói egyénisége példaképen előttünk le­begjen.
     Flórián Márton igazgató-kántortanító 1882. nov. 22-én Borsosberényben született, ahol atyja kántortanító volt. Középiskoláit Vácott, a taní­tóképzőt Esztergomban végezte. Itt nyert okleve­let is 1908-ban. Tolmácson 1908. óta működött, mint kiváló tanító, bírva a tanítványok és felnőttek osztat­lan szeretetét. Az első világháborúban részt vett. Egyszer megsebesült, majd az orosz fronton 6 évig tartó fogságba esett. Innen szerencsésen vissza­kerülve folytatta Tolmácson áldásos népnevelői tevékenységet, míg a halál el nem ragadta őt. So­kat dolgozott az iskolán kívül is: A Hangyának elnöke, a Hitelszövetkezetnek ügyvezetője, a Le­vente Egyesületnek elnöke volt. Tűzoltóparancsnok, járási tűzrendészeti felügyelő, a MÉP vá­lasztókerületi titkára is volt egy személyben. Hosszú ideig a Nógrádvármegyei Általános Tanító­egyesület Nógrádi Körének elnöki tisztét ő töl­tötte be. Tanítóegyesületünk választmányában is közhasznú tevékenységet fejtett ki. Tagja volt a vármegye törvényhatósági bizottságának és kis­gyűlésének.
     Aki ily sokoldalú munkával szolgálta nem­zete jobb jövőjét, az valóban megérdemli, hogy emléke kitörülhetetlenül ott éljen kartársaink és községe népének lelkében. Nyugodjék békében!"  A család legmagasabb ívű pályát befutott tagja Flórián Endre fizikus volt.
     1922. április közepén jeles vendég érkezett a faluba. A magyar zenei élet kimagasló egyénisége, Kodály Zoltán járt Tolmácson, hogy felgyűjtse azokat a szép dalokat, amelyeket az itt élők még szüleiktől tanultak. A világszerte ismert zeneszerző nem csalatkozott: huszonegy népdallal gazdagodott a gyűjteménye, s ezzel együtt a magyar népzene immár örök életre megőrzött dallamtára.
-
Látnivalók

A római katolikus templom

     A mai templom helyén 1720 körül kastélyt építettek, ez a XIX. században Szentiványi Anzelm birtokában volt. Az egyház 1827-ben kérte, hogy a kastély ebédlőjét kápolnává alakítsák át, időközben azonban az épület romossá vált, s a templomépítés 1851-ben a megvásárolt kastély falmaradványain indult meg. A mai templomot 1854. szeptember 24-én szentelték fel, s az 1885-ös tűzvész nem érintette. Az épület egyhajós, keletelt, barokk sisakos homlokzati toronnyal. Falait lizénák tagolják. A szentély egyenes záródású, déli oldalához sekrestye kapcsolódik, mely íves, megtört vonalú oromzattal épült. Az ablakok szegmentívesek, záróköves keret hangsúlyozza őket. Belső tere három szakaszos, a kupolaboltozatot pilléreken nyugvó hevederek tartják. Nyugati oldalán karzat helyezkedik el.

     A templom védőszentje, Szent Lőrinc, Valeriánus császár keresztényüldözése idején, II. Sixtus pápa tanítványa és kiváló tulajdonságai miatt, fiatal kora ellenére fődiakónus volt. Mint ilyen a pápa oldalán segédkezett a szent áldozat bemutatásánál, az egyházi javakat őrizte, és a szegényeket gondozta.
     A templom - Szent Lőrincet ábrázoló - főoltárképét Warschagh Jakab festette, ki a XIX. század 30-as, 40-es éveiben nagy mennyiségben festett boltcégéreivel tűnt fel Pesten, s emellett arcképeket is festett. Fennmaradt a régi Tabánról festett képe, s néhány alkotása, melyet a budapesti Rókus kápolna számára készített. Néhány pest-budai tájképet ábrázoló üvegpohár képét is neki tulajdonítják.
     Templomkertben három emlékművet is találunk. A szép Szentháromságszobrot 1906-ban állíttatta özvegy Varga Józsefné és fia. Egy emlékgúla Szentiványi Anselm, Tolmács egykori fölbirtokosa emlékét őrzi. A parkban látható feszületet a Rosenbach család állíttatta 1874-ben.A templom falán az egyik az átépítés dátumát jelzi, míg a másik a második világháború tolmácsi áldozatainak névsorát tartalmazza.
-
A volt Szentiványi kastély
     A barokk jellegű kastélyt a Szentiványi család építtette a XVIII. században. Az új tulajdonos Herzfeld Frigyes 1893-ban vásárolta meg, aki nagyobb külső és belső átalakításokat végeztetett rajta. Napjainkban a téglalap alaprajzú, földszintes épület igen elhanyagolt. Déli homlokzatán emeletes középrizalit helyezkedik el, előtte kiemelt terasz található, amelyen egykor hat pilléren nyugvó, félköríves nyílású előcsarnok állt. A középrizalit volutás oromfallal van lezárva, ebben ma három ablak található. Földszinti ablakai füles, zárköves vakolatkerettel díszítettek, a rizalit emeleti ablakai felett az egybefüggő, íves, megtört vonalú szemöldökpárkány még a barokk épület díszítőelemeihez tartozik. A régebbi manzárdtető helyett ma kontyolt nyeregtető fedi. Az épület kétmenetes, belső tere többszörösen átalakított. Helyiségei részben boltozottak. Az épület magántulajdonban van, jelenleg nem látogathatól.
-

Jeles személyiségek Tolmácsról

A meteorológus és festőművész: Edvi Illés Ödön

     1877. március 23-án született Tolmácson. Középiskolái elvégzése után a budapesti Magyar Királyi Tudomány Egyetem matematika - fizika szakos hallgatója. 19 évesen az Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet tisztviselőinek sorába lépett. 1896-tól tiszteletbeli, 1899. március 1-től fizetett kalkulátorként dolgozott az Intézetnél. Cikkei jelentek meg a Meteorologische Zeitschriftben, Az Időjárás című folyóiratban. Huszonkét évesen váratlanul hátat fordít a meteorológiának. Münchenben és Párisban lett festőművész növendék. Hamarosan ismert művésszé vált. Festőművész tájképek mellett számos tudós portré és intézmény megfestője. A Meteorológiai Intézet megrendelésére elkészítette az első igazgató, Schenzl Guidó, majd Konkoly Thege Miklós, Steiner Lajos, Róna Zsigmond, Fraunhoffer Lajos, és Réthly Antal portréit. 1897 körül festette az ógyallai Konkoly-Thege csillagvizsgálót. Több kiállításon vett részt. A Téli táj című képét a Szépművészeti Múzeum vásárolta meg. Az első világháború után is elismert festő volt. Főként tájképeket festett, alkotásait a lágy, összemosódó pasztellszínek jellemzik.
     A Lyka Károly szerkesztette Művészet így ír a Szent György céh művészeti aukciója kapcsán: „Nagyobb kollekcióval vonult fel Edvi Illés Ödön, aki részére ez az aukció egyszersmind kollektív kiállítás is volt. Edvi Illés Ödön ezúttal igen szimpatikusán mutatkozott be. Nem kutató művész, de minden művén meglátszik a művészember és a természet szeretete; naturalista festő, ez magyarázza, meg a színekben való örömét és piktúrájának minden idegességtől való mentességét ; képei levegősek, vonásai határozottak ; aki a természetet a maga egészséges valódiságában szereti, sok örömét lelheti akármelyik képében. Edvi Illés fiatal ember, 1877-ben született. Hogy a monumentális festészet terén mit tud alkotni, azt megmutatta «Zsuzsanna a fürdőben» című nagyméretű vásznával, mely a Műcsarnok 1913. évi kiállításán tűnt fel.”
     Nem sokkal élte túl Budapest ostromát, hol 1946. június 6-án elhunyt. Egykori kollégája, dr. Réthly Antal, a Meteorológiai és Földmágnesességi Intézet igazgatója szép méltatással búcsúzott a meteorológusból lett festőművésztől.
-
A fizikus: Dr. Flórián Endre

     1910. április 19-én született Tolmácson. Tizennégy éves korában építette meg az első detektoros rádiókészülékét, s ezt viszonylag gyors fejlődés követte. 1927. nyarán már egy „ötlámpás” készüléket vitt haza a tolmácsi vakációra. A nyári diósjenői hadgyakorlatra behívott katonák parancsnokához egy telefonvonalat húztak ki, amely a házuk tetején is keresztül vezetett. Rácsatlakozott, s lehallgatta a parancsokat, de ez antennája is volt egyben. 

     Középiskoláit a váci piarista gimnáziumban végezte, ahol Öveges József tanítványa volt. A budapesti tudományegyetemen folytatta tanulmányait a mennyiségtan-természettan szakon.
     Az egyetemi évek multával csak úgy lehetett elhelyezkedni, ha az ember kapott egy névjegyet, amelyre ráírták egy vállalat, vagy intézmény nevét. Két borítékot kapott, azt választotta, amelyik közelebb volt: a Meteorológiai Intézethez kopogtatott be. Az igazgató a villámok okozta zajok megfigyelését bízta rá. 1938-ben egy kollokviumon számolt be megfigyeléseiről. Az intézet ógyallai bázisán a légköri elektromos feszültségének mérését kapta feladatul, majd Tárnokra került, hol a rádióhullámok terjedési sebességével foglalkozott.1942. áprilisában nagy sikerű előadást tartott az időjárás és a földmágnesességi tényezőknek a rádióvételre gyakorolt hatásáról. Ezt a témát választotta doktori disszertációjához is.
     A háború után a budaőrsi repülőtérre került, mint meteorológus. A Távközlési Intézet megbízása alapján egy ionoszféra kutató berendezés elkészítéséhez szükséges ismeretek összefoglalását kapta feladatul. Ennek eredményeként kapott csoportvezetői megbízást a pestlőrinci obszervatóriumban, s hozzá oktatói feladatot a Műszaki Egyetemen. 1956-ban osztályvezetővé nevezték ki, többféle tudományos munkát végeztek, de aztán nem tudott a „megfelelő oldalra állni”, így aztán 1959-ban maga kérte az ionoszféra-kutatások beszüntetését. 1970-ben történt nyugdíjazásáig előadott az ELTE Meteorológiai és Geofizikai Tanszékén. Elismert rádióamatőr volt, s több kiadványa is megjelent e szakterületen. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati Bizottságának, s a Magyar Meteorológiai Társaságnak is. Vezető tervezője és kivitelezője volt a brüsszeli világkiállításon aranyérmet nyert ionoszféra-vizsgáló berendezésnek. Kutatásainak középpontjában az ionoszférikus távközlési előrejelzés és a napfolttevékenység mérésének problémája állott. Mintegy félszáz szakcikke, s számos ismeretterjesztő írása jelent meg e tárgykörökben.
     1984. augusztus 26-án hunyt el Budapesten.
-
A kórházépítő: Fáy Aladár 1864 – 1944.

     Fáy Aladár a Nógrád megyei Mohora községben született 1864. március 1-jén. 
     Ősei még IV. Bélától kaptak nemességet. 1883-ban a pozsonyi líceumban érettségizett, kitüntetéssel. Egyetemi tanulmányait a budapesti tudomány-egyetem orvosi karán kezdte meg, majd külföldön folytatta és a bécsi egyetemen 1890-ben fejezte be. Meghívták tanársegédnek, de a Monarchiában ebben az időben a bécsi egyetemen maradni nem volt lehetőség. Talán huszár ezredes apjának is szerepe volt abban, hogy a katonai pályát választotta. Érdeklődése a haditengerészethez vezette, ahol 1890. május 2-án corvette-orvossá nevezték ki, majd 1892. májusában fregatte-orvossá lépett elő. Ezt megelőzően már megszerezte a műtőorvosi oklevelet, a középiskolai egészségtan tanári képesítést és letette a tisztiorvosi vizsgát. 1899-ben Chyzer Kornél miniszteri tanácsos ösztönzésére a belügyminisztérium szolgálatába lépett. Pályája töretlenül ívelt felfelé. 1899-ben a nagy alexandriai pestis alkalmával martinschizzai vesztegzári intézet orvosfőnöke volt. Kezdeményezésére és aktív közreműködésével indult meg a kórházépítés. A sátoraljaújhelyi, miskolci, balassagyarmati, székesfehérvári, gyulai stb. közkórházak az ő kezdeményezésére épültek. Az I. világháború kitörésekor már közegészségügyi főfelügyelő és a kórházi és elmebetegügyi osztály vezetője:
     Különös gondot fordított a tisztiorvosok kiképzésére, megírta „Egészségügyi közigazgatás” c. könyvét, ami a magyar orvosi szakirodalom első ilyen terméke volt és ezzel nagy szolgálatot tett az egészségügynek. „Közegészségügyi szolgálat a községekben” c. könyvét olasz nyelvre is lefordították. 


     A tuberkulózis pusztításának veszélyeit észlelve élére állt a gümőkór elleni küzdelemnek az erre a célra szolgáló egyesületek szervezésének. Fáy állította fel 1906-ban az első tüdőbeteg –gondozót. 1917-ben már miniszteri tanácsos és az ország tuberkulózisügyi felügyelője. Személyesen szervezte meg az egyes vármegyékben a tbc elleni védekezést. 
     A Károlyi-kormány idején a belügyminisztériumi dolgozók szakszervezeti főbizalmivá választották, de a Tanácsköztársaság alatt nem teljesített szolgálatot. 
     A kommunizmus bukása után – mint a népjóléti és munkaügyi minisztérium államtitkára – átvette az egészségügy irányítását. Az államfő 1919. augusztus 22-én állította e magas posztra, amit 1925. április 1-jéig töltött be, amikor teljes szolgálati idejének végeztével nyugállományba vonult.

     Nyugállományba vonulása, a közegészségügyi szolgálat vezetésétől történt megválása nem jelentette egyúttal a visszavonulást. Szellemi frissességét és átfogó tudását az egészségügy új vezetése igyekezett tovább hasznosítani. Újjászervezték a tbc elleni védekezés ügyeinek kormánybiztosságát és 1925. június 1-jén kinevezték erre a fontos állásra, ahol még tíz évig dolgozott. Tolmácsivá házassága révén vált, mikor feleségül vette az idősebb Edvi Illés Ödön leányát, Gizellát. Gyermekük, Fáy Aladár festőművész lett. A tolmácsi sírbolt őrzi hamvait.
-


A díszpolgár: Kovács Géza lelkész

     A falu életében elsőként Kovács Géza plébános kapta meg 1995. március 15-én a díszpolgári címet. A község önkormányzata azzal a céllal alapította ezt az elismerést, hogy adományozásával kifejezze a köszönetét annak a személynek, aki hírnevet szerzett a településnek. Kovács Géza 32 éven át szolgálta Tolmács község lelki épülését. Munkássága koronájaként ajándékozta szeretett településének azt a falukrónikát, melyhez aprólékos műgonddal gyűjtötte össze a település múltbéli nevezetességeit. Mikor az ünnepségen megkapta a kitüntető címet, - abbéli örömét kifejezendő, hogy Tolmács községe az önállóság mellett döntött a szavazáson – útravaló jó tanáccsal szolgált az utókornak. „Tiszteltjük egymásban a felelősségvállalást! Ha különbözők is a vélemények, fontos, hogy tisztelni tudjuk a másik véleményét. Bízni, bízni kell egymásban. Felelősségvállalás, bizalom, tisztelet szükséges falunk jövőjéhez. S ha ez megvan, bizton elmondhatjuk: Nem csak volt Tolmács, hanem lesz is Tolmács!
     Tervezte könyvének kiegészítését újabb adalékokkal, további gyűjtőmunkával, de erre már nem jutott ideje. Ugyanazon évben elhunyt. Édesapja mellé temették a tolmácsi temetőben. Emlékét egy márványtábla is őrzi a plébánia falán.
Végh József mkl
-
Felhasznált irodalom:

  • Belitzky János: Nógrád megye története, Salgótarján, 1972.
  • Borovszky Samu: Nógrád vármegye, Budapest, 1911.
  • Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, Pesten, 1851.
  • Flórián Endre: Így kezdődött, Rádió technika Évkönyv, 1985.
  • Genthon István: Nógrád megye műemlékei /in.: Magyarország műemléki topográfiája III. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1954.
  • Dr. Honti József: Dr. Fáy Aladár (1864-1944) Orvosi Hetilap 1997.
  • Kovács Géza: Adalékok Tolmács község történetéhez, Tolmács, 1993.
  • Dr. Ladányi Miksa: Nógrád és Hont vármegye, Budapest, 1934.
  • Magyar Életrajzi Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967.
  • Makkai László: Nógrád megye története 1848-ig /in.: Magyarország műemléki topográfiája, Nógrád megye műemlékei/ Akadémiai Kiadó, Budapest, 1954.
  • Mocsáry Antal: Nemes Nógrád Vármegyének Geographiai és Statistikai Esmertetése, Pesten, 1826.
  • Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal, Pest, 1857-1868
  • Oborni Teréz: Nógrád vármegye népoktatása 1770 1772 között, Nógrád Megyei Múzeumok évkönyve, Salgótarján, 1991.
  • Dr. Pacséri Károly: Nógrádvármegye népoktatásának története, Balassagyarmat, 1900.
  • Szomszéd András: Süvegemen nemzetiszín rózsa, Salgótarján, 1999.
  • Tari Lujza: Magyarország nagy vitézség, Budapest, 1998.
  • Végh József: Rétság, Mikszáth Kiadó, 2000.-
A nyomtatásban megjelent könyv impresszuma:
Kiadja Tolmács Község Önkormányzata a Nógrádi Mecénás Alapítvány támogatásával.
Fotó: Végh József és Girasek Károly

A kötet címlapja és hátsó borító oldala

Tolmács Községi Önkormányzat honlapja       E-mail: info@tolmacs.hu      Webmester Copyright